A tehetséggondozás a tehetség meghatározását, a tehetségfelismerést és a tehetségfejlesztést magában foglaló pszichológiai, pedagógiai tevékenység.
A tehetség fogalom máig legnépszerűbb, jól érthető és tudományosan is elfogadott definícióját Renzulli, amerikai pszichológus alkotta meg: szerinte a tehetség az értelmi képesség (az intelligencia), a kreativitás (az eredetiség) és a feladat iránti elkötelezettség (szorgalom, kitartás) egybeesése.
A pszichológusok és a pedagógusok jelentős része ma már egyetért azzal, hogy a tehetség, mint adottság szélesen nyilvánul meg a gyermek- és a serdülőkorban, majd lassan apad el, esetleg differenciálódik a fejlődés során. A modern kor pedagógusa számára tehát az a kérdés: törvényszerű-e, hogy a gyermek- és a serdülőkor bőven buzgó tehetségforrása a felnőtté válás során elapadjon? Elsősorban a szülők és a pedagógusok felelőssége e gyermeki tehetségforrás korai felismerése, gondozása, óvása és fejlesztése.
A tehetséggondozás univerzális pedagógiai feladat, amely minden (majdnem minden) gyermekre, serdülőre és fiatalra irányul. Nem a tehetség kiválasztása és különleges módszerekkel való óvása a probléma, hanem annak megtalálása és fejlesztése. Ez a pedagógia nem csak a teljesítményre figyel (vagy elsősorban nem arra figyel), hanem a feltételezett képességekre és személyiségvonásokra, vagyis a teljesítmény előzményeire.
Következésképpen a modern tehetséggondozás optimális környezete a jó család! És bár a tehetségnevelés elsőként pedagógiai és pszichológiai feladat, ám egyre fokozódóan társadalmi feladattá válik.
Tanodánk napi tevékenysége, a magántanulói közösség életének formálása kiváló példája a tehetség felismerésének és gondozásának!
( forrás: Báthory Zoltán: A tehetség globalitása)