1. Finommotorika

Az iskolakezdés kapcsán talán a legjobban ismert „összetevő”, talán a legtöbbet fejlesztett terület. Tévesen sokszor csak a kéz finommotorikájára gondolunk, de ugyanezen fejlesztés a szájkörnyéki- és szemkörnyéki izmokra is értendő. Az írás megtanulásához, illetve a szépírás és vonalközben írás kivitelezéséhez természetesen a kéz finommotorikájára van szükség; de a helyes hangképzéshez, ezáltal pedig a hang-betű megfeleltetéshez legalább annyira szükséges a száj finommozgása is. A szemkörnyékinek pedig a fixációban és a követésben van fontos szerepe. Ezen területek preventív fejlesztését már egészen pici kortól érdemes megkezdeni és a legtöbben tudatunktól függetlenül meg is tesszük, gondoljunk csak a kézmozgással kísért mondókázásra vagy a pitypang „ejtőernyőinek” elfújására és akkor még nem is kacsintottunk… 😉 A sorból kilóg kicsit a kézizomzat, hiszen az időt nem tudjuk siettetni és bizony a gyerek keze és annak finommozgásra irányuló izmai hatéves kor körül érik el azt az állapotot, hogy alkalmasak az írásra. Az éretlenebb gyerekek írása ezért is csúnya és sok-sok gyakoroltatással sem érünk el semmit, ehelyett inkább gyurmázzunk, legózzunk, fűzzünk gyöngyöt, stb. Ezekre a tevékenységekre ne sajnáljuk az időt, szoktassuk hozzá a gyermekünket egészen korán, ezzel olyan előnyhöz juttatjuk, aminek nagy hasznát veszi majd az iskolában!

A játékok:

Tapadós 
Egy öntapadós lapra (pl.könyvborító) fonalat ragasztunk. A képzeletükre is bízhatjuk, hogy mi készül, de irányíthatjuk is a tevékenységet. Ilyenkor gyakorolhatjuk a geometriai formákat is (kör, négyzet, háromszög). Érdekesebb a feladat, ha nem vízszintes felületen végzik, hanem pl. az ablaküvegre rögzítjük a „ragacsot”. Kérjük meg a gyereket, hogy próbáljon meg minél pontosabban dolgozni. Ehhez a tevékenységhez különösen fontos a csiptető mozgás, nagyon jól fejleszt!
(kép forrása és eredeti ötlet: itt)

 

Fűzős
A nyírás egy nagyon egyszerűnek látszó kézműves tevékenység, de 1.osztályban bizony nagyon kevés gyerek tud ollóval megfelelő minőségben dolgozni. Bátran adjunk a kezünkbe lekerekített végű ollót és felügyelet mellett hagyjuk Őket ismerkedni az eszközzel. Nyírjanak papírcsíkot a tescós újságból, készítsenek csigát a színes lapból vagy darabolják össze a szívószálat, amiből aztán nyakláncot, karkötőt fűzhetnek. A kisebbek a képen látható tevékenységet is nagyon élvezik. Szívószál helyett gabonakarikát is „fűzhetünk”. utána meg lehet enni… 😊

(eredeti ötletek is kép forrásai: itt és itt)

Fújós
Bármennyire utáltam a gyerekzenekari hangszereket (szerintem borzasztó hangjuk van), de a szájizomzat erősítésében jól használhatók. Nagypapák kedvenc és elsőként megtanított játéka a köpőcső, ami szintén hasznosnak bizonyul és még a szemkörnyéki izmokra is hatással van, hiszen célzunk-hunyorítunk. 😉 Kislányoknak a képen látható feladat biztosan tetszik,  kisfiúknak ugyanez kisautós változata… akár versenyben is apával.

Holnap a helyes ceruzafogás kialakításához hozok ötleteket, de ha ennél is többet szeretne tenni szülőként, akkor ismerkedjen meg az augusztusi hónapra íródott 30 napos programommal, mely hasonló együtt játszható játékok és kerettörténetek felhasználásával juttatja el a gyereket az iskolakapuig. A foglalkoztatóba, mely nem feladatmegoldó könyv, itt tekinthet bele: Iskolára hangoló

Ahogyan József Attila mondta: „A tanulás ne lecke legyen a gyermeknek, hanem szívdobogtató élmény!”

A blogsorozat előző része itt: 2. Hallási differenciálás

A következő rész: 4. Helyes ceruzafogás

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Csatlakozzon a levelezési listánkhoz, hogy megkapja a legfrissebb híreinket.

Köszönjük, sikeresen feliratkozott hírlevelünkre!

Pin It on Pinterest

Share This